2017. február 24., péntek

Mézes-diós szelet

Mostanában alig sütök, kevés az időm. A mai bejegyzésemben egy duplán diós süteményt hoztam, amit még 3 héttel ezelőtt készítettem saját ötlet alapján. Én reggelire kávé mellé fogyasztottam, de önmagában is finom. :)



Mézes-diós szelet
Hozzávalók:
A lapokhoz:
40 dkg liszt
2 tojás
12 dkg méz
7 dkg cukor
10 dkg dió
7 dkg margarin
1 kiskanál szódabikarbóna

A krémhez:
30 dkg dió
2 csomag vaníliás puding
3,5 dl tej
10 dkg cukor
10 dkg vaj

A tetejére:
10 dkg étcsokoládé

Elkészítés:
A lapokhoz a hozzávalókat jól összegyúrjuk. A tésztát háromfelé vesszük és meglisztezett deszkán egyesével kinyújtjuk és tepsi hátán mindegyiket megsütjük. A lapok kb. 10-15 perc alatt megsülnek.
A krémhez a lábasba beletesszük a pudingporokat, a diót és a cukrot, majd a tejjel felöntjük és lassú tűzön megfőzzük. Még langyosan hozzáadjuk a vajat. A krémet a lapok közé simítjuk, majd a sütemény tetejét gőz fölött megolvasztott étcsokoládéval bevonjuk. A süteményt egy napig állni hagyjuk, majd szeleteljük.


2017. február 14., kedd

Erdei gyümölcsös túrókrémtorta

Ellenállhatatlan gyümölcsös finomság, túróval és isteni erdei gyümölccsel.  A kellemesen édes, könnyű joghurtos túrókrémet kiválóan kiegészíti az erdei gyümölcs savanykás, frissítő íze.  Fenomenális torta mind ízben, mind látványban! :)


Erdei gyümölcsös túrókrémtorta
Hozzávalók:
A kakaós kekszalaphoz:
240 g csokis keksz
120 g vaj

A túrókrémhez:
250 g túró
400 g görög joghurt
2 tojás
4 evőkanál keményítő
100-120 g porcukor (ízlés szerint)

A tetejére:
250 g fagyasztott erdei gyümölcs
1 tasak piros tortazselé

Elkészítés:
A tortaalaphoz megolvasztjuk a vajat.  A kakaós kekszet egy aprítógépben  finomra daráljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal. Belenyomkodjuk a tortaformába.

A görög joghurtot kikeverjük  a porcukorral, majd hozzáadjuk a túrót és egyneműsítjük. Ezt követően a tojásokat is hozzáadjuk, végül belekeverjük a keményítőt is. Az így elkészült krémet rákanalazzuk a kekszes alapra, a tetejét elsimítjuk. A tortát előmelegített sütőben 30-40 perciig sütjük.

Miután elkészült és kihűlt a torta, a  tetején elrendezzük az erdei gyümölcsöt.  A piros tortazselét a tasakon lévő utasítás szerint elkészítjük és a gyümölcsre öntjük. A tortát hűtőbe tesszük 3-4 órára dermedni, majd fogyaszthatjuk.





2017. február 8., szerda

Túrós-epres rácsos

A túrós-gyümölcsös sütiknek nálunk nagy sikere van, mindenki imádja.  Ez a süti is nagyon egyszerű, omlós tésztán isteni túrós-epres töltelék, tetején pedig rácsok. Most fagyasztott gyümölccsel sütöttem, de tavasszal frissel is elkészítem, mert nagyon finom. :) Az eper helyettesíthető más gyümölccsel vagy akár mazsolával is. Próbáljátok ki! :)

Túrós epres rácsos
Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
15 dkg búzaliszt
egy csipetnyi só
15 dkg porcukor
1 teáskanál sütőpor
1 tojás
17 dkg margarin
1 evőkanál tejföl

Az epres túrókrémhez:
50 dkg krémes túró
3 tojás
2 evőkanál tejföl
12 dkg porcukor
2 tasak vaníliás cukor
3 púpos evőkanál étkezési keményítő
450 g eper (nálam most fagyasztott)

A tetejére:
porcukor

Elkészítés:
Kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a porcukrot, a sót, a tojást, a tejfölt, a sütőport, a vaníliás cukrot, majd belereszeljük a margarint. Az egészet gyorsan összegyúrjuk– ügyelve, hogy a zsiradék ne olvadjon meg, a tészta ne legyen túl lágy –, s hűtőbe tesszük kb. fél órára. Hűtés után félretesszük a tészta 1/3 részét, ebből lesz majd a rács a sütemény tetején. A maradék tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk. A tepsit kizsírozzuk, kilisztezzük, majd beletesszük a tésztát. 

A túrókrémhez a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.  Az epret megmossuk és feldaraboljuk. A túróhoz hozzáadjuk a tojássárgákat, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a tejfölt, s végül óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjéből felvert habot. Ezt követően a darabolt epret is beleforgatjuk, majd hozzákeverjük az étkezési keményítőt. A túrós tölteléket egyenletesen elterítjük a tepsiben lévő tésztán. A félretett tésztát kinyújtjuk, vékony csíkokra vágjuk, amiket az epres túrótöltelékre teszünk.  

A süteményt előmelegített sütőbe helyezzük, s kb. 35-45 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt a sütemény, felkockázzunk és porcukorral megszórva tálaljuk.



2017. február 3., péntek

Kókuszos pite

Volt a hűtőben egy doboz isteni görög joghurt, majd keresgélni kezdtem, hogy milyen süti legyen belőle.  A neten kutakodva találtam rá erre a receptre. Annyira megtetszett a készítésmódja és az egyszerűsége, hogy úgy döntöttem egy tesztelést megér. Múlt hét közepén el is készítettem apróbb módosításokkal. Azt kell mondjam isteni lett, teljesen levett a lábamról ez a kókuszos pite. Máskor is készítem, mert nagyon ízlett. :)


Kókuszos pite
Hozzávalók:
A tésztához:
18 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
3 csapott evőkanál kókuszreszelék
1 teáskanál sütőpor
5 evőkanál cukor
10 dkg hideg margarin
2 tojás sárgája
egy csipet só

A kókuszos krémhez:
2 tojásfehérje
5 evőkanál cukor
2 tasak vaníliás cukor
4 dl görög joghurt
3 evőkanál keményítő
3 evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés:
A tésztához a lisztet, a kókuszreszeléket, a sütőport, a cukrot és a csipet sót elmorzsoljuk a margarinnal, majd hozzáadjuk a két tojássárgáját. Amíg elkészítjük a krémet, a tésztát a hűtőbe tesszük pihenni.

A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a görög joghurtot, a vaníliás cukrot, a kókuszreszeléket és a keményítőt. Jól elkeverjük a krémet.

Egy kisebb méretű tepsit kivajazunk. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, behelyezzük a kivajazott tepsibe, majd a krémet elterítjük rajta. A sütőbe rakás után 15 perccel a süti tetejét kókuszreszelékkel megszórjuk, majd visszatoljuk a sütőbe sülni és még 15 percig sütjük. Ha megsült, hagyjuk kihűlni, majd kockára vágva tálaljuk.



2017. január 28., szombat

Mézeskalácsos sütemény házi szilvalekvárral

Egy régebbi sütivel érkeztem, amely az egyszerű-nagyszerű kategóriába tartozik. Még tavaly az adventi időszakban készítettem ezt a süteményt, aminek a receptje majdnem megegyezik az adventi kuglóf tésztájával. Töltelékként finomságos házi szilvalekvár került bele. Amilyen egyszerű, olyan finom. Aki fokozni szeretné az ízélményt, vonja be a süti tetejét csokoládémázzal. Nekünk így is nagyon ízlett. :)
  


Mézeskalácsos sütemény szilvalekvárral
Hozzávalók:
A tésztához:
250 g liszt
100 g cukor
2 evőkanál méz
1/2 csomag sütőpor
1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
4 tojás
5 evőkanál olaj
mazsola

Tölteni:
kb. 250 g házi szilvalekvár

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A lisztet elkeverjük a mézeskalács fűszerkeverékkel és a sütőporral.
A tojássárgájákat a cukorral és a mézzel habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejet, az olajat majd a sütőporos- mézeskalácsfűszeres lisztet. Az így kapott tésztához szilikonlapáttal óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjét, majd belekeverjük a mazsolát.
A tésztát kilisztezett tepsibe öntjük, majd 180 fokon tűpróbáig sütjük. Miután kihűlt, kiborítjuk a tepsiből, vízszintesen kettévágjuk. A tészta egyik felét szilvalekvárral megkenjük majd tesszük a tészta másik felét. Kockára vágva azonnal fogyasztható. :)




2017. január 22., vasárnap

Almás-kókuszos kölesfelfújt vaníliapudinggal


Próbálok odafigyelni arra, hogy mit eszek és ez igaz a sütikre is. Egy héttel ezelőtt egy egészséges desszertet készítettem kölesből kókusszal, almával, fahéjjal ízesítve és vaníliapudinggal tálalva. Aki  nagyon egészségesen étkezik, az hagyja el a vaníliapudingot. Önmagában fogyasztva a legegészségesebb, mert kevés cukrot tartalmaz. Én a kölest előző este beáztatom annyi vízbe, hogy ellepje, így hamarabb megfő. Hasonló kölesfelfújtat már készítettem korábban eperszósszal, itt tudjátok megnézni. Mindkettő nagyon finom. :) Diétázó sütiimádóknak kifejezetten ajánlom!  :)
Vaníliapuding nélkül

Almás-kókuszos kölesfelfújt vaníliapudinggal
Hozzávalók:
A felfújthoz:
20 dkg köles
5 dl tej
5 evőkanál cukor
10 dkg kókuszreszelék
pici só
fél teáskanál fahéj
3 tojás
1 evőkanál búzadara
2 alma + fahéj

A vaníliapudinghoz:
1 tasak vaníliás pudingpor
5 dl tej
3-4 evőkanál cukor

Elkészítés:
Az előző este beáztatott kölest kétszer megmossuk, lecsepegtetjük, majd egy edénybe tesszük és ráöntjük a tejet. Hozzáadjuk a kókuszt, a cukrot és a sót. Tejberizs állagúra főzzük.

Amíg hűl, szétválasztjuk a tojásokat, és a fehérjéből kemény habot verünk. Az almát meghámozzuk, cikkekre vágjuk és fahéjjal megszórjuk. (Én cukrot nem tettem az almára, mert édes volt.)

Ha kihűlt a köles belekavarjuk a tojássárgákat és a fahéjat, majd jól elkeverjük. Ezt követően óvatosan beleforgatjuk a felvert tojáshabot és hozzáadjuk az 1 evőkanál búzadarát.

A masszát egy sütőpapírral  bélelt tepsibe öntjük, majd a tetejére rakjuk a fahéjas almacikkeket. Előmelegített sütőben 170 fokon 30-40 percig sütjük. Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát!
A pudingporból, a cukorral és a tejjel szokásos módon pudingot főzünk és ezzel tálaljuk a kölesfelfújtat.





2017. január 16., hétfő

Csokoládékrémmel töltött kuglóf

Nagyon szeretem  a kuglófot, a blogon is szerepel már néhány. Én még csak sütőporosat sütöttem, ez is olyan. De tervbe van véve, hogy a keltet is kipróbálom. A kuglóf önmagában is fantasztikus, ez amit most hoztam csokoládékrémmel van töltve. Nagyon szuper! A tésztája könnyed, laza, ha nem lenne a csokis töltelék, akkor is finom lenne. :)

Csokoládékrémmel töltött kuglóf
Hozzávalók:
A tésztához:
300 g liszt
100 g vaj
150 g cukor
egy csipet só
2 tojás
250 ml tej
1 tasak sütőpor
1 evőkanál vaníliakivonat

A csokis töltelékhez:
250 g mascarpone
1 evőkanál keményítő
10 dkg étcsokoládé
1 tojás

A tetejére:

Porcukor

Elkészítés:
A kuglófformát kivajazzuk, kilisztezzük.
A tésztához a vajat a cukorral gépi habverővel habosra keverjük, egyként hozzáadjuk a tojásokat, és tovább keverjük, amíg szép egynemű, sima masszát kapunk. Hozzáadjuk a sót a vaníliakivonatot, a tejet és végül a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát simára keverjük.

A csokoládés krém: az étcsokoládét felolvasztjuk és összekeverjük a mascarponéval robotgép segítségével, majd hozzákeverjük a keményítőt és a tojást.

Ezután  a kivajazott, kilisztezett kuglófformát kb.1/4-ig megtöltjük a masszával. A csokoládés krémsajtos tölteléket a tésztaréteg közepére halmozzuk (a széleinél érdemes 1-1 cm-es részt szabadon hagyni), majd egyenletesen elosszuk rajta a maradék tésztát.

170 fokos sütőben, 50-60 percig sütjük. Tűpróba mindenképpen szükséges, mielőtt kivesszük. Ha megsült a formába hagyjuk 10-15 percet hűlni, majd ha már langyos óvatosan kiborítjuk egy nagy tányérra és teljesen kihűlt állapotban szeleteljük. A tetejét porcukorral megszórjuk.