A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőtök. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 9., csütörtök

Sütőtökös-mákos rétes

Sütőtökszezon van, hát együk, süssük! Már tudjátok, hogy sütőtökmániás vagyok, egyszerűen imádom ezt a zöldséget. Nemrég rétesbe került, amiben összetalálkozott a mákkal. Tökéletes lett! Alig bírtam abbahagyni az evését. :) Az ötlet innen jött, apróbb módosításokat végeztem a recepten. 



Sütőtökös-mákos rétes
Hozzávalók: (2 rúdhoz)
1 csomag teljes kiőrlésű 8 lapos réteslap
olaj a kenéshez
20 dkg darált mák
cukor ízlés szerint (én 4 evőkanállal tettem)
1 kisebb sütőtök
1 dl tej
1 evőkanál útifűmaghéj
2-3 evőkanál tejföl a tetejét kenni

Elkészítés:
A sütőtököt félbevágjuk, kimagozzuk és sütőben megsütjük.
A tejet a cukorral és a mákkal összekeverjük, majd gázra téve összeforraljuk. Amíg kihűl, addig elkészítjük a sütőtökös tölteléket.
A megsült és kihűlt a sütőtök belsejét kikaparjuk, botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük az útifűmaghéjat.
A réteslapokat csak a legutolsó pillanatban vesszük ki a zacskóból, hogy ne száradjanak ki.
Egy enyhén nedves konyharuhára fektetünk egy lapot, majd szilikonos kenőecset segítségével lekenjük olajjal egy kicsit, ráfektetjüka második lapot, ezt is megolajozzuk, majd mehet rá a harmadik réteslap is, ezt is olajozzuk és következik a negyedik réteslap.
Először a mákos tölteléket tesszük rá egy csíkban a réteslapokra, de a szélén hagyunk egy pár centit, hogy feltekerésnél be tudjuk hajtogatni az oldalát. A mákos töltelékre rákenjük a sütőtökös tölteléket.
Ezt követően konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük a rétest úgy, hogy közben a széleit behajtjuk, így majd nem folyik ki a töltelék. A feltekert rétest óvatosan áthelyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd a tetejét vékonyan megkenjük tejföllel. 
Ezután előmelegített sütőben megsütjük a rétest.
Langyosra hűtve szeleteljük és, aki igényli porcukorral meghintheti a tetejét.

2017. október 11., szerda

Fűszeres sütőtökös püspökkenyér

Két dolog miatt imádom az őszt. Az egyik, a természet gyönyörűsége, ilyenkor a fák  a sárga és a vörös mindenféle árnyalatában pompáznak, a másik a sütőtök, amely az ősz legnagyobb adománya. Már korábbi bejegyzéseimben is mondtam, hogy imádom a sütőtököt, épp ezért egy sütőtökös receptet hoztam Nektek, egy egyszerű kevert sütit. Nagyon egészséges lett, teljes kiőrlésű liszttel és csökkentett mennyiségű cukorral készítettem. Így is finom, szaftos és kellemesen fűszeres süteményt kaptam. Próbáljátok ki, nem tart sokáig az elkészítése. Sütésre fel!
A tésztába ízesítőként csokoládédarabkák vagy mazsola is tehető.


Fűszeres sütőtökös püspökkenyér
Hozzávalók:
250 g liszt (nálam teljes kiőrlésű tönkölyliszt)
1 tasak sütőpor
1 teáskanál fahéj
1/4 teáskanál szerecsendió
1/4 teáskanál szegfűszeg
pici só
2 tojás
150 g cukor (nálam kevesebb; 50 g cukor 50 g eritrit)
150 g sütőtökpüré
50 ml olaj

Elkészítés:

Egy tálban felverjük a tojásokat a cukorral és az etritrittel. Ezután hozzáadjuk a sütőtökpürét, az olajat és jól összekeverjük.  Egy másik tálba kimérjük a lisztet, összekeverjük a sóval, a fűszerekkel és a sütőporral. Ezután a fűszeres-sütőporos lisztet összekeverjük a sütőtökös résszel, majd a masszát sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába öntjük. A sütit 175 C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. (Én 60 percig sütöttem. Végezzünk tűpróbát! )




2016. november 19., szombat

Sütőtökös sajttorta - isteni finom

Már korábban írtam, hogy nagyon szeretem a sajttortát, mert ellenállhatatlanul finom. A sajttorta azért kis kiváló édesség, mert sokféle ízben készíthető. A sajttortát most sütőtökkel ízesítettem, mert imádom ezt az narancssárga őszi csemegét. A neten több receptet is megnéztem, de egyik se tetszett, így megalkottam a saját verziómat. Azt kell mondanom, hogy ez a legfinomabb sajttorta, amit eddig ettem, csináltam. Egyszerűen tökélesen lett! Csodásan krémes, könnyű, fűszeres, nem túl édes és gyönyörűen lehet szeletelni. Tesóm szerint is mennyei lett, azt kérte, hogy minél hamarabb süssem meg újból. Tuti, hogy jövő héten ismét elkészítem ezt a cheesecake-et. Ha valaki isteni finom sajttortát akar sütni, ezt a receptet válassza. :)


Sütőtökös sajttorta
Hozzávalók:
Az alaphoz:
200 g kakaós keksz
100 g olvasztott vaj

A krémhez:
200 g pürésített sütőtök
250 g mascarpone
400 g görög joghurt (én egy doboz Pilost használtam)
90 g cukor (ízlés szerint lehet több is)
2 evőkanál étkezési keményítő
2 tojás
2 teáskanál fahéj
0,5 teáskanál őrölt szegfűszeg
0,5 teáskanál gyömbér


Elkészítés:
A csokis kekszet ledaráljuk vagy egy nyújtófával összetörjük. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a kekszet majd kézzel összegyúrjuk. Egy 22 cm-es tortaforma alját kivajazzunk majd belenyomkodjuk a kekszet.

A pürésített sütőtököt a mascarponéval simára keverjük. Hozzáadjuk a görög joghurtot, a cukrot, a keményítőt, a tojást és a fűszereket majd a robotgép legkisebb fokozatán összekeverjük őket. Az így kapott sütőtökös krémet ráöntjük a kekszes alapra.

A tortát előmelegített sütőben 1 óra alatt megsütjük. Ha kivettük a sütőből, hagyjuk teljesen kihűlni, majd egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap szeletelhetjük.




2016. október 30., vasárnap

Sütötökös pohárkrém



Imádom az őszt, ilyenkor szeretek gyönyörködni a színpompás természetben. Annyira szépek ilyenkor az őszi levelek. Sárga, barna, okker, vörös, narancsvörös és narancssárga levelek kelnek életre. Az őszi színekkel tökéletes összhangban pompázó sütőtököt is imádom. Nemcsak a színét szeretem, hanem az ízét is. Isteni krémlevest lehet belőle készíteni, illetve csodás süti is süthető vele. A blogomon is szerepel pár sütőtökös finomság. Én most időhiány miatt egy fantasztikus pohárkrémet készítettem. :) Szuper lett! :)


Sütőtökös pohárkrém
Hozzávalók: (2 pohárhoz)
kb. 300 g sütőtökpüré
1 kiskanál őrölt gyömbér
1 kiskanál őrölt fahéj
80-100 g cukor
2 dl habtejszín
1 tasak habfixáló


kb. 50-70 g kakaós keksz

Elkészítés:
A sütőtökpürét összekeverjük a gyömbérrel, a fahéjjal és a cukorral. A habtejszínt elkezdjük verni, lassan hozzáadagoljuk a habfixálót és kemény habot verünk belőle. A tejszínt összekeverjük a fűszeres sütőtökpürével. 
A kakaós kekszet összetörjük. A pohár aljába töltünk a sütőtökös krémből, majd rászórjuk a kakaós kekszmorzsát, utána ismét sütőtökös krém következik. 
(Tipp: A pohárkrémet díszíthetjük csokiforgáccsal, nálam ez elmaradt.)

2016. február 12., péntek

Sütőtökös-diós kuglóf

A sütőtöknek nincs szezonja, de nagyobb hipermarketekben most is kapható, így akár most is elkészíthető ez a fenomenális kuglóf, amit még ősszel sütöttem. Odavoltunk érte, finoman fűszeres, szaftos és csokis. :) Nem agyoncukrozott sütemény, a cukor ízlés szerint növelhető. A fotók okostelefonnal készültek, ezért nem olyan szépek, ettől függetlenül egyszer próbáljátok ki ezt az őszi-téli kuglófot, mert gyorsan elkészül és isteni. :)


Sütőtökös-diós kuglóf (18 cm)
Hozzávalók:
25 dkg liszt
10 dkg durvábban darált dió
15 dkg cukor
2 tojás
1 csomag sütőpor
1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék
5 evőkanál olaj
10 dkg sütőtökpüre
1 dl tej

A bevonáshoz:
1 tábla étcsokoládé

Elkészítés:
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőtökpürét, a tejet, az olajat, majd alaposan kikeverjük az egészet.

Egy másik tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, az átszitált lisztet, a sütőport, a mézeskalács fűszerkeveréket és a diót. Ezután a sütőtökös részbe belekeverjük a diós lisztes keveréket, a masszát kivajazott kuglófformába öntjük és előmelegített sütőben 40-50 percig sütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük!)

Ha megsült és kihűlt a kuglóf akkor megolvasztjuk az étcsokoládét és bevonjuk vele a süteményt. 



2015. november 13., péntek

Gyömbéres-sütőtökös csokoládétorta

Egy újabb sütőtökös finomsággal érkeztem, melynek receptjét Juditka konyhájában találtam. Hát erről a sütiről azt kell mondanom, hogy fenomenális. Látványra egyszerű, de az íze az fenséges.  Ellenállhatatlanul csokis és a gyömbér is nagyon jó benne, csak fontos, hogy frissen reszelt fűszert használjunk. A sütiben nem érződik a sütőtök íze, de az állagának nagyon jót tesz, szaftossá teszi. Próbáljátok ki minél hamarabb, megéri! :)


Gyömbéres-sütőtökös csokoládétorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához) 
A tésztához:
1 tojás
7 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
7 dkg liszt
1 evőkanál kakaópor
5 dkg étcsokoládé
15 dkg sütőtökpüré
75 ml étolaj
1 teáskanál friss reszelt gyömbér
1 / 2 csomag sütőpor
1 / 2 teáskanál szódabikarbóna
csipet só


A csoki ganache-hoz:
10 dkg étcsokoládé
1,5 dl tejszín

Elkészítés:
A csokoládét gőz felett megolvasztjuk.  A tojást habosra keverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a sütőtökpürét, a gyömbért, az olajat és a kihűlt olvasztott csokoládét. Az egészet simára keverjük.

A száraz hozzávalókat tehát a lisztet, a kakaóport, a sót, a szódabikarbónát és a sütőport összevegyítjük és hozzákeverjük a csokis masszához. A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük és belesimítjuk a masszát.  Előmelegített 180 fokon tűpróbáig sütjük. 

A ganachoz felforraljuk a tejszínt, beletördeljük a csokoládét és keverjük simára,  amíg el nem olvad  benne a csoki.  Ha megsült a tészta, hagyjuk kihűlni és rákenjük a közben kihűlt csokoládékrémet.
(Juditka apróra vágott kandírozott gyömbérrel díszítette, nálam ez elmaradt. )

2015. október 23., péntek

Sütőtökös muffin

Helló sütőtök! Megkezdődött a sütőtökszezon nagy örömömre. Nekem nagy kedvencem, egyik sült tök után nyúlok a másikért. Most muffinokat sütöttem, bár nem ezt terveztem, de időhiány miatt csak erre futotta. Annyira idő szűkében voltam, hogy csak ez egy gyors fotó született róluk.  A recept nem saját, itt találtam. Bár én apróbb változtatásokkal készíttettem, nagyon finom, fűszeres lett.


Sütőtökös muffin
Hozzávalók:
150 g liszt
50 g teljes kiőrlésű rozsliszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál őrölt fahéj
fél teáskanál gyömbér
1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
csipet só
6 evőkanál olaj
100 g cukor
2 tojás
1 teáskanál vanília eszencia
180 g sütőtökpüré

Elkészítés:


A muffinsütő mélyedéseit kibélelem papírral, és a sütőt 200 fokra előmelegítjük.

Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport, a sót és a fűszereket.

Egy másik tálban elektromos habverővel a tojást habosra keverjük a cukorral. Ezután hozzácsorgatjuk az olajat, a vanília eszenciát és jól elkeverjük.  Végül hozzákeverjük a sütőtökpürét. Ezután egy fakanállal belekeverjük a száraz hozzávalókat is. Csak addig keverjük, amíg nem lesz egységes a massza. Ezután a muffinsütő mélyedéseit megtöltjük a masszával és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük a muffinokat.

2014. december 1., hétfő

Sütőtökös-fahéjas csiga krémsajtos mázzal




Kabóca a háziasszonya A Süss Alkoss Díszíts!  játék 28. fordulójának,  melynek a csábító fahéj témát adta.  Nagyon szeretem a fahéjat, sokszor használom sütikbe ezt a kellemes ízű, illatú fűszert. Most egy mázas, sütőtökös fahéjas kalácsot hoztam, melynek receptjét itt találtam, s úgy gondoltam, hogy elkészítem és ezzel nevezek a játékra. A tésztán nem érződik a sütőtök íze, viszont gyönyörű színt ad neki és nagyon könnyű volt a kelt tésztával dolgozni. Végeredményként pedig pihe-puha csigákat kapunk, melyet a fahéj és a krémsajtos máz istenien finommá varázsol. Próbáljátok ki! :)


Sütőtökös-fahéjas csiga krémsajtos mázzal
Hozzávalók:
A tésztához:
  • 80 ml tej
  • 2 evőkanál vaj
  • 125 g sütőtökpüré
  • 2 evőkanál cukor
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 tojás felverve
  • 2,5 dk élesztő
  • 300 g finomliszt
A töltelékhez:
  • 80 g barna cukor
  • 1,5 teáskanál fahéj
  • 2 evőkanál olvasztott vaj
A mázhoz:
  • 60 g natúr krémsajt (szobahőmérsékletű)
  • 70 g porcukor
  • 2 evőkanál lágy vaj
  • 1/2 teáskanál vanília kivonat
Elkészítés:
Langyosra melegítjük a tejet egy pici cukorral, majd felfuttatjuk benne az élesztőt.  Egy nagyobb tálban összekeverjük a vajat, a tökpürét, a cukrot és a sót.  Ezután kerül bele az élesztős tej és a tojás, majd hozzáadjuk a lisztet. Dagasszuk ki jó alaposan, ha ragad, tegyünk még hozzá annyi lisztet, hogy lágy tésztát kapjunk. Egy kelesztőtálat vékonyan kiolajozunk, amibe beletesszük a tésztát és kb. 1 órahosszáig kelesztjük. 

A mázhoz krémesre keverjük az összes hozzávalót.

Miután a tészta megkelt, lisztezett munkalapon átgyúrjuk, de csak annyira, hogy könnyen kezelhető tésztát kapjunk. A tésztát téglalappá nyújtjuk, megkenjük vajjal és megszórjuk fahéjjal és cukorral, majd a hosszabb oldalán kezdve feltekerjük. A tekercset 12 egyenlő csigára vágjuk és egy kivajazott kerek formába tesszük. (Nekem nem fért bele az összes csiga, a maradékot négy darabot sima tepsiben megsütöttem.) A csigákat konyharuhával letakarjuk, pihenni hagyjuk minimum fél órát. A kelesztési idő letelte után előmelegített sütőben 20 perc alatt pirosra sütjük.

 
A megsült csigák máz nélkül
A sütőből kivéve rácsra téve hagyjuk a formában hűlni, majd egy ecsettel megkenjük az előre elkészített sajtkrémmel. (Ha akarjuk dióval megszórhatjuk. )

2014. november 7., péntek

Magos-sütőtökös sütemény

Sütőtök a sütibe?  De még milyen finom is az. A sütőtök iránti szeretetemet már a sütőtökös kakaós morzsás sütinél említettem. A sütőtököt nagy örömmel fogyasztom, szeretem natúran is, gyakran sütök belőle néhány szeletet vacsorára. A narancssárga vitaminbomba iránti lelkesedésem nem hagyott alább, s ezúttal egy finom, illatos fűszeres süteményt készítettem belőle. Gyorsan elkészül, s amilyen egyszerű, olyan finom is. Nem tettem bele sok cukrot, mert  a sütőtök alapvetően édes illetve nem szeretem a nagyon édes, gejl sütiket. Vittem belőle a suliba is, a kollégák közül, akik ettek belőle, nem panaszkodtak, sőt inkább kértek még egy szeletet. :)

Magos-sütőtökös sütemény
Hozzávalók:
4 db tojás
30 dkg liszt
0, 5 dl olaj
1 tasak sütőpor
1 kiskanál szódabikarbóna
25 dkg sütőtökpüré
15 dkg cukor
csipet só
1 citrom reszelt héja
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1 marék tökmag




Elkészítés:
A tojásokat a cukorral, az olajjal habosra kevertjük a robotgéppel. Hozzáadjuk a sütőtökpürét, a sót, a citromhéjat és a mézeskalács fűszerkeveréket. Ezután belekeverjük a sütőporos, szódabikarbónás lisztet végül a tökmagot. (Én egy marékkal tettem, de rakhatunk többet is. ) A tésztát kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük és megsütjük.