2014. augusztus 21., csütörtök

Sárgabarackos mákos torta

Nagyon szeretem a mákot, elég gyakran van az asztalunkon mákos sütemény. Még a nyár közepén készült ez a mákos torta.
A torta alja egy linzertészta, amit sárgabaracklekvárral megkenünk, majd ráöntjük a mákos tésztát, a tetejére pedig rárakjuk a sárgabarackokat.  A torta éppen akkor készült, amikor még nem főztem be sárgabarack levárt, így ennek híján meggylekvárral készítettem. De nem rontott rajta semmit, hiszen a mákhoz ugyanolyan jól illik a megy, mint a sárgabarack. 

Sárgabarackos mákos torta
Linzerhez:
1 db tojás
7 dkg finomliszt
5 dkg graham liszt
pici só
5 dkg vaj
6 dkg cukor
1 kiskanál sütőpor
Mákos piskótához:
3 db  tojás
3  evőkanál cukor
1 evőkanál liszt
2 evőkanál darált mák
Tetejére: 
kb.  8 db sárgabarack felezve

Valamint 
Sárgabaracklekvár (én meggylekvárt használtam)

Elkészítés:
Kivajazok egy tortaformát. Elkészítem a linzertésztát és belenyomkodom a formába, majd előmelegített 180 C fokos sütőben elősütöm 12 perc alatt.

Kiveszem a sütőből, és sárgabarack lekvárral megkenem.

A piskótához a tojásokat szétválasztom, és a fehérjéből kemény habot verek. A sárgáját a cukrokkal  kikeverem, hozzáadom a tojásfehérjét, és beleforgatom óvatosan a mákot és a lisztet is.
A tésztát ráöntöm a lekvár tetejére, majd kirakom sárgabarackkal.

Visszatolom a sütőbe, és 180 C fokon készre sütöm, ez kb. 20-25 perc.


4 megjegyzés:

  1. Mi is szeretjük a mákos sütiket! :)

    VálaszTörlés
  2. :) Még van egy-két mákos receptem, majd felteszem azokat is.

    VálaszTörlés
  3. Én mákos süteményt nagyon ritkán készítek. De ez most felkeltette az érdeklődésemet:)

    VálaszTörlés
  4. Csak ajánlani tudom, nagyon finom. :)

    VálaszTörlés